6. fejezet - egy szál tulipán
"Volt egy árva tulipán a kis rét közepében, csak egyedül hajladozott a tavaszi erős szélben. "
Futott oda hozzá. Ez bolond? Hátba csapta Johnt! Még el sem köszöntünk egymástól. Szegény, jól meg fogja kapni Jullien-től! Letöröltem a könnyeimet, így mentem fel haza, hogy ne látszódjon mi is történt valójában. Ha a szüleim tudnák, hogy mi történt igazából, akkor szerintem én se járnék jobban mint John.
- Haza jöttél? - kérdezte apa aki épp valami szendvicset evett a konyhában.
- Igen. - mondtam, mintha ez nem lenne annyira egyértelmű.
Még mindig szomorú voltam kicsit a Julliennel történt incidens miatt, de hát John így is szeretni fog majd engem, és ez a lényeg, végül is csak egy ember küldött el, és csak ő nem szeret engem (remélem). Aludtam rá egyet, hátha jobban érzem magam, hát kicsit jobb lett, de egész nap vártam John életjelére, mert nem hívott, hogy még ezen a héten találkozzunk... aztán mehettem Anyuékkal, meg néhány itt élő barátunkkal (Adammel, Marioval stb.) cricket-ezni ah... már annyiszor voltam hogy szinte profinak érzem magamat (nem mintha nagy sport bajnok lennék). Aztán az egyik szünetbe leültem a padra, utánam jött Adam is.
- Na - ült le mellém - elég fárasztó azért...
- Hát ha már ötvenedszerre jársz itt akkor csak meg szokod - utaltam a "változó" programra.
- Legalább Mario jól érzi magát mert mostanában elég sokat dolgozik... már NightMario-nak hívjuk, mert este is ott veszkelődik a papírokkal.
- De nem fáradt?
- Ő? Sose!
- Hmm - húztam el a számat - szegény...
- Még azt se engedi hogy segítsünk neki! Szabadságra se menne, pedig mi tartanánk a boltot... mondjuk lehet hogy sokat dolgozik, de emiatt kiválóan megy az üzlet, szóval meg kell becsülni!
- Elég tehetséges üzletember - dicsértem meg én is majd vissza kellett menni cricket-ezni...
Semmi érdekes nem történt a "délutáni jó programban" miért? Johnon kívül nem nagyon volt jó része az utazásnak. Haza mentem félig már álmomban, úgy hogy már arra se emlékeztem hogyan, annyira fáradt voltam, a "sok" sportolást... amúgy meg nem nagyon szoktam mozogni. Aztán felébredtem... azt inkább nem mondanám el hogy, de hogy mikor... másnap fél tízkor. Aztán elmentünk a partra sétálni (még nem volt az a fürödjünk!!! idő... miért nem nyáron jövünk?)
A víz fodrozódását néztem, miközben Anyuék valami nasit vettek, és Johnra gondoltam sok helyen olvastam már mert sokat olvasok, és hála nekem, már kiolvastam a könyvet amit elvileg a "nyaralásra hoztam... na szóval olvastam hogy a víz az érzelem jelképe. A nagy töprengésben leültem egy padra, és csak azon gondolkoztam hogy miért küldött el Jullien? A lelkembe vésett seb már kezdett beforrni, de még az emlékek megmaradtak... és ha rá nézel tudod hol szerezted a sebet. Próbálom elfelejteni, de üldözi a gondolataimat, és John is kevesebbet jut eszembe... sosem értem hogy akik bántanak miért csinálják? Semmi okuk rá, de ők is a lelkembe tipornak! John... megígérte hogy találkozunk! Holnap van az egyetlen nap rá, holnap után, Pénteken már indulunk...
Tökéletes, megint "tök jó" helyzetben vagyok!
*John szemszöge*
Néztem ahogy Florence könnyeit törölgetve siet be az apartmanba, majd becsapódott az ajtó, és onnantól az én szívem ajtaja is kulcsra zárta magát. Most már nekünk is haza kéne indulni, így Jullien idegesen belökött az autóba, a többiek utánam, szerencsére ők megúszták a mai "verekedést".
- Nem hiszem el hogy fontosabb neked az a lány - ránéztem... most lett volna kedvem kirúgni, de honnan kerítünk másik énektanárt? Így vissza fordultam, és kinéztem az ablakon - most meg megvagy sértődve mi?
Inkább nem szólnék hozzá. Nem is szóltam. Hazamentem, és lefeküdtem, mert elég fárasztó nap volt, szomorú, de boldog is egyszerre. Másnap korán keltem, igyekeztem új lappal indítani. Egy szép öltönyt próbáltam felvenni, és vettem egy rózsát a virágboltban. Igyekeztem Florencehez... de útközben összetalálkoztam Julliennel.
- Hát te? - kérdezte undokan
- És te? - kérdeztem vissza flegmán, úgy látszott hozzánk tartott, de miért?
- Jövök hozzátok énekelgetni - az a hangsúly, amivel velem beszélt, kiállhatatlan volt, és lebecsmérlő - na és te? Kiöltöztünk? Hová? A kis csajhoz, aki tönkre szeretné tenni a karriered? Az életed?
- Nem! Ahhoz megyek, akinek fontos a karrierem, mert tegnap a kapcsolatunkat is kockáztatta érte, még el is küldted ... - tovább mentem volna Florence-hez, de utamat állta.
- Erről beszéltem... elcsavarja a fejed hahó - pofon csapott - új dalt kéne felvenni! Ha te kilépsz a kis csaj miatt azzal Edward munkáját is gátolod! Jön ez a csaj, Angliából, egy hétre, te meg játszod a... - elkezdte masszírozni a halántékát - fú... baromi ideges vagyok - hagyta abba a mondatát, majd sokáig idegesen gondolkozott hogy mi legyen - jó... vissza mész, és elfelejted a kis csajt
Ha nem lennék tekintettel kettőnk eddigi, és a jövő béli karrierjére, egyből kirúgtam volna, ennyire ellenszenves személlyel kínkeserv dolgozni! Felvettük a dalt, még egy kicsit sem hajlottam a jókedvre... nem is volt olyan jó kedvem, már második napja. Mi legyen a rózsával? Elviszem Anyuhoz. Így történt, hogy bementem anyu szobájába, és mindenképpen kihagyhatatlannak éreztem, hogy beszéljek vele.
- Anya? - kopogtam, majd belépve a szobába láttam hogy olvas.
- Igen? - emelte el az arcából a könyvet, és amint észre vette a szomorúságot a hangomban, végtelen, Anyai aggódással fordult felém - mi a baj? Mi történt?
- Julliennel van bajom! Florence-t kitagadta tegnap, úgy hogy a könnyeibe menekülve találtam a réten! - beszéltem vele már róla, így tudja hogy szerelmes vagyok - tönkretesz mindent...
- Rúgd ki! Nem szeretném ha boldogtalan lennél, keresünk új ének tanárt!
- Kit? Hol találunk? Nem fog könnyen menni...
- Akkor? Csak szenvedsz, és hagyod hogy bántson téged, meg Florence-t?
- Nem engedi hogy elmenjek hozzá... már a barátaimmal se tarthatom a kapcsolatot? kisajátít, neki csak a munka létezik, és másokat is dolgoztat!
- Ha nem szeretnéd kirúgni, akkor mit csináljunk? Úgy is ott fog őrködni, nehogy elszabadulj!
- Akkor megszökök... ma máshol alszom, és holnap reggel elmegyek Florencért, ma már túl késő van ahhoz hogy zavarjam! Holnap van az utolsó nap hogy találkozzunk, Pénteken már megy vissza Londonba!
- Hol alszol majd? Nincs kinél...
- Majd megoldom! Ezt neki vettem, de Jullien az utamba állt - adtam a kezébe a rózsát, megpusziltam búcsúzás képpen.
Szedtem egy zacskóba a hűtőből valami ételt, hogy ne étlen szomjan teljen az estém: vittem egy üveg vizet, és kicsit régebbről megmaradt petrezselymes krumplit, és rántott húst dobozban, evőeszközzel. Majd elindultam, de mint gondoltam Jullien a kertben toporgott, és a telefonján matatott valamit, majd a lépteim hallatán, felnézett.
- Már megint a kis csajhoz? Ilyen későn?
- Most már örökké nyomozni fogsz utánam?
- Egész este itt állok majd, csak nehogy ki szökj innen!
- Ez börtön? Én lakásnak nevezném.
- Tőlem... na, de hova mész? - állta el az utamat
- Kidobom a szemetet - mutattam a kis zacskóra, ami amúgy meg a vacsorám, meg reggelim lett volna.
- Menj, de öt perc múlva itt lássalak.
Kimentem a kapun, de amint kiérem a látószögéből, rohanni kezdtem, így hirtelen azt se tudtam hova, de siettem. A kezeim közt zörgött a zacskó, benne ugráltak a dolgok, csak a szél ráncigálta a hajamat. És odaértem oda, ahol először csókoltam meg... itt Jullien nem találna meg, ő még azt se tudja ki vagyok belülről, fogalma nincs róla, hogy én ide járok bánatomban. Már nagyon késő lehetett, este 10 körül. A fejem alá tettem az ételes dobozt, miután lefeküdtem a rét füvére. Ha valahol szívesebben aludnék mint azon a réten, ahol 1 napja történt az a varázslatos csoda, amit senki nem vehet el az emlékeim közül. Elaludtam (ami elég nehéz volt) de felkeltem mégis, az eső miatt... pont most kellett elerednie? Átköltöztem egy fa alá, de ott sem volt rózsásabb a helyzet. Az eső hangjára aludtam el.
Másnap felébredtem, és viszonylag jól aludtam a körülményekhez képest. Valami virágot kéne találni, amit majd Florence kezébe adhatok, amikor újra meglátom. Volt egy árva tulipán a kis rét közepében, csak egyedül hajladozott a tavaszi erős szélben. Leszakítottam, és azt vittem magammal, útközben valamennyire próbáltam lesöpörni magamról a sok port, meg sarat, ami este rám ragadt, hogy legalább elfogadható legyen a kinézetem.
*Florence szemszöge*
Úgy feküdtem hogy már a reményem is elszállt, hogy John eljön értem, mert gondolom nem jön mert Jullien nem engedi neki. Sírva feküdtem le, nagyon nem is aludtam. Gondoltam holnap se fog eljönni, ha eddig nem jelentkezett. Reggel felkeltem, és kinyitotta a szemem. A fal felé fordulva feküdtem, de egyből behunytam a szemem, nem volt ma kedvem felkelni. Magamra húztam a takarót, mert az ablakból a nap a szemembe világított, és bármennyire is hívogatott, nem akartam felkelni. Nagy ijedségemre valaki megfogta a vállam, és
megsimogatta. Ledobtam magamról a takarót, és ijedten néztem a vállam mögé.
- Felébredtél? - kérdezte ő. De hogy került ide? Jullien megengedte? Nem, nem.... ilyen nincs, elszökött otthonról!
- Te meg... - nem bírtam meg szólalni... mi csinált?
- Ez a tied - nyomott a kezembe egy száll tulipánt John, miután megállapította hogy képtelen vagyok megszólalni.
- Köszi... miért csak most jöttél?
- Ehm... - megvakarta a fejét - ez hosszú, de most búcsúzóul elviszlek valahová!
- Búcsúzóul? Miért? Most mentek Los Angeles-be?
- Te mész vissza Londonba... de most öltözz, hogy minél több időt töltsünk együtt.
- Jó!
el is felejtettem hogy holnap már véget ér az 1 hetes vakációm! Aztán vissza az iskolapadba! Nem hittem volna 1 héttel ezelőtt hogy semmi kedvem nem lesz majd innen elmenni! Felöltözésnél külön figyelmet fordítottam arra, hogy szép ruhát vegyek fel, az utolsó találkozásra. Rosszul hangzik, de... mit csináljak? Nagyot sóhajtottam, majd kiléptünk az apartmanból.
- És hova megyünk? A Nightmare kávézóba? - kérdeztem
- Nem, most valahová különlegesebb helyre, mert ott már voltunk, szeretném ha sosem felejtenéd el
Mosolyogtam. Megfogta a kezemet, és húzott maga után, vezetett a különleges hely felé. Menyire vártam ezt a pillanatot, hogy eljöjjön értem, mégis szomorú vagyok mivel ez a búcsú! Pedig most ketten vagyunk csak. Sok helyen fordultunk erre-arra olyan utcákba, ahol még eddig nem jártam... ez pedig nagy szó, mert 9 éve ide járunk nyaralni, és szinte már az egész város minden utcáját kívülről tudom, de itt még nem voltam. Megérkeztünk, egy kis hangulatos helyre, ahol Mexikói ételeket szolgáltak fel.
- Na... tetszik a hely? - kérdezte
- Igen, szép, meg minden, gondolom a kaja is jó... - nem vagyok híres a kitűnő fogalmazásban, de remélem kiszűrte belőle hogy megfelel. Kijött egy pincér, rendeltünk, és nagyon semmi különös nem volt - Ezután mi lesz? - kérdeztem, ameddig a kajára várakoztunk.
- Nem tudom, a helyzet eléggé bonyolult - hát, ez igaz
- Mondjuk vehetnék itt egy házat... - közöltem vele az őrült ötletemet.
- Egyedül laknál itt? A tanulás? És kitől vennél? Nincs annyi pénzed hogy vegyél egy házat. Ez miattam? Ne...
- Hát Mario gondolom engedné hogy az apartmanban lakjak, aztán csak egy magántanárra kell költeni.
- Az apartman, nem eladó ház! És ingyen?
- Mario-nak nagy szíve van...
- De ezt nem szabad kihasználni! - igaza van - és egyedül?
- Itt leszel velem te, majd beköltözöl, és így nem idegesít majd Jullien se. Csak néha, de akkor is csak a munka miatt.
- Ez nem ennyire egyszerű, mint ahogy te most kigondolod.
- Tudom, de majd megoldom!
Ezután kihozták az ételt, és semmi érdekes nem történt. John hazakísért, majd a kapunál adott egy búcsúcsókot, és elment. Haza mentem, egyből egy vázába helyeztem a kis tulipánom, majd bementem a szobámba sírni. Soha többé nem látom már Johnt. Majd eszembe jutott ez az ideköltözök rizikós ötlet. Valahogy próbáltam erőt venni magamon, és kimentem a konyhába ahol Anya főzött valamit.
- Anya... - valahogy el szerettem volna mondani az őrült tervemet
Remélem tetszett ez a rész is, írjatok komikat ha tetszett, vagy véleményezzétek, szavazni is lehet hogy Florence kivel jöjjön össze :)
- Haza jöttél? - kérdezte apa aki épp valami szendvicset evett a konyhában.
- Igen. - mondtam, mintha ez nem lenne annyira egyértelmű.
Még mindig szomorú voltam kicsit a Julliennel történt incidens miatt, de hát John így is szeretni fog majd engem, és ez a lényeg, végül is csak egy ember küldött el, és csak ő nem szeret engem (remélem). Aludtam rá egyet, hátha jobban érzem magam, hát kicsit jobb lett, de egész nap vártam John életjelére, mert nem hívott, hogy még ezen a héten találkozzunk... aztán mehettem Anyuékkal, meg néhány itt élő barátunkkal (Adammel, Marioval stb.) cricket-ezni ah... már annyiszor voltam hogy szinte profinak érzem magamat (nem mintha nagy sport bajnok lennék). Aztán az egyik szünetbe leültem a padra, utánam jött Adam is.
- Na - ült le mellém - elég fárasztó azért...
- Hát ha már ötvenedszerre jársz itt akkor csak meg szokod - utaltam a "változó" programra.
- Legalább Mario jól érzi magát mert mostanában elég sokat dolgozik... már NightMario-nak hívjuk, mert este is ott veszkelődik a papírokkal.
- De nem fáradt?
- Ő? Sose!
- Hmm - húztam el a számat - szegény...
- Még azt se engedi hogy segítsünk neki! Szabadságra se menne, pedig mi tartanánk a boltot... mondjuk lehet hogy sokat dolgozik, de emiatt kiválóan megy az üzlet, szóval meg kell becsülni!
- Elég tehetséges üzletember - dicsértem meg én is majd vissza kellett menni cricket-ezni...
Semmi érdekes nem történt a "délutáni jó programban" miért? Johnon kívül nem nagyon volt jó része az utazásnak. Haza mentem félig már álmomban, úgy hogy már arra se emlékeztem hogyan, annyira fáradt voltam, a "sok" sportolást... amúgy meg nem nagyon szoktam mozogni. Aztán felébredtem... azt inkább nem mondanám el hogy, de hogy mikor... másnap fél tízkor. Aztán elmentünk a partra sétálni (még nem volt az a fürödjünk!!! idő... miért nem nyáron jövünk?)
A víz fodrozódását néztem, miközben Anyuék valami nasit vettek, és Johnra gondoltam sok helyen olvastam már mert sokat olvasok, és hála nekem, már kiolvastam a könyvet amit elvileg a "nyaralásra hoztam... na szóval olvastam hogy a víz az érzelem jelképe. A nagy töprengésben leültem egy padra, és csak azon gondolkoztam hogy miért küldött el Jullien? A lelkembe vésett seb már kezdett beforrni, de még az emlékek megmaradtak... és ha rá nézel tudod hol szerezted a sebet. Próbálom elfelejteni, de üldözi a gondolataimat, és John is kevesebbet jut eszembe... sosem értem hogy akik bántanak miért csinálják? Semmi okuk rá, de ők is a lelkembe tipornak! John... megígérte hogy találkozunk! Holnap van az egyetlen nap rá, holnap után, Pénteken már indulunk...
Tökéletes, megint "tök jó" helyzetben vagyok!
*John szemszöge*
Néztem ahogy Florence könnyeit törölgetve siet be az apartmanba, majd becsapódott az ajtó, és onnantól az én szívem ajtaja is kulcsra zárta magát. Most már nekünk is haza kéne indulni, így Jullien idegesen belökött az autóba, a többiek utánam, szerencsére ők megúszták a mai "verekedést".
- Nem hiszem el hogy fontosabb neked az a lány - ránéztem... most lett volna kedvem kirúgni, de honnan kerítünk másik énektanárt? Így vissza fordultam, és kinéztem az ablakon - most meg megvagy sértődve mi?
Inkább nem szólnék hozzá. Nem is szóltam. Hazamentem, és lefeküdtem, mert elég fárasztó nap volt, szomorú, de boldog is egyszerre. Másnap korán keltem, igyekeztem új lappal indítani. Egy szép öltönyt próbáltam felvenni, és vettem egy rózsát a virágboltban. Igyekeztem Florencehez... de útközben összetalálkoztam Julliennel.
- Hát te? - kérdezte undokan
- És te? - kérdeztem vissza flegmán, úgy látszott hozzánk tartott, de miért?
- Jövök hozzátok énekelgetni - az a hangsúly, amivel velem beszélt, kiállhatatlan volt, és lebecsmérlő - na és te? Kiöltöztünk? Hová? A kis csajhoz, aki tönkre szeretné tenni a karriered? Az életed?
- Nem! Ahhoz megyek, akinek fontos a karrierem, mert tegnap a kapcsolatunkat is kockáztatta érte, még el is küldted ... - tovább mentem volna Florence-hez, de utamat állta.
- Erről beszéltem... elcsavarja a fejed hahó - pofon csapott - új dalt kéne felvenni! Ha te kilépsz a kis csaj miatt azzal Edward munkáját is gátolod! Jön ez a csaj, Angliából, egy hétre, te meg játszod a... - elkezdte masszírozni a halántékát - fú... baromi ideges vagyok - hagyta abba a mondatát, majd sokáig idegesen gondolkozott hogy mi legyen - jó... vissza mész, és elfelejted a kis csajt
Ha nem lennék tekintettel kettőnk eddigi, és a jövő béli karrierjére, egyből kirúgtam volna, ennyire ellenszenves személlyel kínkeserv dolgozni! Felvettük a dalt, még egy kicsit sem hajlottam a jókedvre... nem is volt olyan jó kedvem, már második napja. Mi legyen a rózsával? Elviszem Anyuhoz. Így történt, hogy bementem anyu szobájába, és mindenképpen kihagyhatatlannak éreztem, hogy beszéljek vele.
- Anya? - kopogtam, majd belépve a szobába láttam hogy olvas.
- Igen? - emelte el az arcából a könyvet, és amint észre vette a szomorúságot a hangomban, végtelen, Anyai aggódással fordult felém - mi a baj? Mi történt?
- Julliennel van bajom! Florence-t kitagadta tegnap, úgy hogy a könnyeibe menekülve találtam a réten! - beszéltem vele már róla, így tudja hogy szerelmes vagyok - tönkretesz mindent...
- Rúgd ki! Nem szeretném ha boldogtalan lennél, keresünk új ének tanárt!
- Kit? Hol találunk? Nem fog könnyen menni...
- Akkor? Csak szenvedsz, és hagyod hogy bántson téged, meg Florence-t?
- Nem engedi hogy elmenjek hozzá... már a barátaimmal se tarthatom a kapcsolatot? kisajátít, neki csak a munka létezik, és másokat is dolgoztat!
- Ha nem szeretnéd kirúgni, akkor mit csináljunk? Úgy is ott fog őrködni, nehogy elszabadulj!
- Akkor megszökök... ma máshol alszom, és holnap reggel elmegyek Florencért, ma már túl késő van ahhoz hogy zavarjam! Holnap van az utolsó nap hogy találkozzunk, Pénteken már megy vissza Londonba!
- Hol alszol majd? Nincs kinél...
- Majd megoldom! Ezt neki vettem, de Jullien az utamba állt - adtam a kezébe a rózsát, megpusziltam búcsúzás képpen.
Szedtem egy zacskóba a hűtőből valami ételt, hogy ne étlen szomjan teljen az estém: vittem egy üveg vizet, és kicsit régebbről megmaradt petrezselymes krumplit, és rántott húst dobozban, evőeszközzel. Majd elindultam, de mint gondoltam Jullien a kertben toporgott, és a telefonján matatott valamit, majd a lépteim hallatán, felnézett.
- Már megint a kis csajhoz? Ilyen későn?
- Most már örökké nyomozni fogsz utánam?
- Egész este itt állok majd, csak nehogy ki szökj innen!
- Ez börtön? Én lakásnak nevezném.
- Tőlem... na, de hova mész? - állta el az utamat
- Kidobom a szemetet - mutattam a kis zacskóra, ami amúgy meg a vacsorám, meg reggelim lett volna.
- Menj, de öt perc múlva itt lássalak.
Kimentem a kapun, de amint kiérem a látószögéből, rohanni kezdtem, így hirtelen azt se tudtam hova, de siettem. A kezeim közt zörgött a zacskó, benne ugráltak a dolgok, csak a szél ráncigálta a hajamat. És odaértem oda, ahol először csókoltam meg... itt Jullien nem találna meg, ő még azt se tudja ki vagyok belülről, fogalma nincs róla, hogy én ide járok bánatomban. Már nagyon késő lehetett, este 10 körül. A fejem alá tettem az ételes dobozt, miután lefeküdtem a rét füvére. Ha valahol szívesebben aludnék mint azon a réten, ahol 1 napja történt az a varázslatos csoda, amit senki nem vehet el az emlékeim közül. Elaludtam (ami elég nehéz volt) de felkeltem mégis, az eső miatt... pont most kellett elerednie? Átköltöztem egy fa alá, de ott sem volt rózsásabb a helyzet. Az eső hangjára aludtam el.
Másnap felébredtem, és viszonylag jól aludtam a körülményekhez képest. Valami virágot kéne találni, amit majd Florence kezébe adhatok, amikor újra meglátom. Volt egy árva tulipán a kis rét közepében, csak egyedül hajladozott a tavaszi erős szélben. Leszakítottam, és azt vittem magammal, útközben valamennyire próbáltam lesöpörni magamról a sok port, meg sarat, ami este rám ragadt, hogy legalább elfogadható legyen a kinézetem.
*Florence szemszöge*
Úgy feküdtem hogy már a reményem is elszállt, hogy John eljön értem, mert gondolom nem jön mert Jullien nem engedi neki. Sírva feküdtem le, nagyon nem is aludtam. Gondoltam holnap se fog eljönni, ha eddig nem jelentkezett. Reggel felkeltem, és kinyitotta a szemem. A fal felé fordulva feküdtem, de egyből behunytam a szemem, nem volt ma kedvem felkelni. Magamra húztam a takarót, mert az ablakból a nap a szemembe világított, és bármennyire is hívogatott, nem akartam felkelni. Nagy ijedségemre valaki megfogta a vállam, és
megsimogatta. Ledobtam magamról a takarót, és ijedten néztem a vállam mögé.
- Felébredtél? - kérdezte ő. De hogy került ide? Jullien megengedte? Nem, nem.... ilyen nincs, elszökött otthonról!
- Te meg... - nem bírtam meg szólalni... mi csinált?
- Ez a tied - nyomott a kezembe egy száll tulipánt John, miután megállapította hogy képtelen vagyok megszólalni.
- Köszi... miért csak most jöttél?
- Ehm... - megvakarta a fejét - ez hosszú, de most búcsúzóul elviszlek valahová!
- Búcsúzóul? Miért? Most mentek Los Angeles-be?
- Te mész vissza Londonba... de most öltözz, hogy minél több időt töltsünk együtt.
- Jó!
el is felejtettem hogy holnap már véget ér az 1 hetes vakációm! Aztán vissza az iskolapadba! Nem hittem volna 1 héttel ezelőtt hogy semmi kedvem nem lesz majd innen elmenni! Felöltözésnél külön figyelmet fordítottam arra, hogy szép ruhát vegyek fel, az utolsó találkozásra. Rosszul hangzik, de... mit csináljak? Nagyot sóhajtottam, majd kiléptünk az apartmanból.
- És hova megyünk? A Nightmare kávézóba? - kérdeztem
- Nem, most valahová különlegesebb helyre, mert ott már voltunk, szeretném ha sosem felejtenéd el
Mosolyogtam. Megfogta a kezemet, és húzott maga után, vezetett a különleges hely felé. Menyire vártam ezt a pillanatot, hogy eljöjjön értem, mégis szomorú vagyok mivel ez a búcsú! Pedig most ketten vagyunk csak. Sok helyen fordultunk erre-arra olyan utcákba, ahol még eddig nem jártam... ez pedig nagy szó, mert 9 éve ide járunk nyaralni, és szinte már az egész város minden utcáját kívülről tudom, de itt még nem voltam. Megérkeztünk, egy kis hangulatos helyre, ahol Mexikói ételeket szolgáltak fel.
- Na... tetszik a hely? - kérdezte
- Igen, szép, meg minden, gondolom a kaja is jó... - nem vagyok híres a kitűnő fogalmazásban, de remélem kiszűrte belőle hogy megfelel. Kijött egy pincér, rendeltünk, és nagyon semmi különös nem volt - Ezután mi lesz? - kérdeztem, ameddig a kajára várakoztunk.
- Nem tudom, a helyzet eléggé bonyolult - hát, ez igaz
- Mondjuk vehetnék itt egy házat... - közöltem vele az őrült ötletemet.
- Egyedül laknál itt? A tanulás? És kitől vennél? Nincs annyi pénzed hogy vegyél egy házat. Ez miattam? Ne...
- Hát Mario gondolom engedné hogy az apartmanban lakjak, aztán csak egy magántanárra kell költeni.
- Az apartman, nem eladó ház! És ingyen?
- Mario-nak nagy szíve van...
- De ezt nem szabad kihasználni! - igaza van - és egyedül?
- Itt leszel velem te, majd beköltözöl, és így nem idegesít majd Jullien se. Csak néha, de akkor is csak a munka miatt.
- Ez nem ennyire egyszerű, mint ahogy te most kigondolod.
- Tudom, de majd megoldom!
Ezután kihozták az ételt, és semmi érdekes nem történt. John hazakísért, majd a kapunál adott egy búcsúcsókot, és elment. Haza mentem, egyből egy vázába helyeztem a kis tulipánom, majd bementem a szobámba sírni. Soha többé nem látom már Johnt. Majd eszembe jutott ez az ideköltözök rizikós ötlet. Valahogy próbáltam erőt venni magamon, és kimentem a konyhába ahol Anya főzött valamit.
- Anya... - valahogy el szerettem volna mondani az őrült tervemet
Remélem tetszett ez a rész is, írjatok komikat ha tetszett, vagy véleményezzétek, szavazni is lehet hogy Florence kivel jöjjön össze :)
