My whole story

3. fejezet - csak egy mosoly

"Gondolom már nem találkozunk többé, de érted az országot tenném tűvé" 

 Én is kértem, sokaaat! Majd mikor a kép kész lett, John, egyből hozzám szólt:

- Jó lett! Szép vagy ebben a ruhában!

- Köszi - feleltem lámpalázasan, aztán hagytam a többi rajongót is velük lenni. 

Mario tényleg a sok irat rendezése  közben alig jött elő az irodájából, csak rendezett, egyeztetett, és számolt dolgokat... ilyen fiatalon kávézót és hozzá panziót vezetni durva, de még  elég fárasztó is. Rendeltem még egy limonádét (juj, ez már a harmadik... de mit tegyek ha ennyire finom?) és leültem, csak távolról néztem Johnt ahogyan még mindig aláírást, és közös képeket osztogatnak. Olyan cukik voltak, meg viccesek, mindenkihez szóltak 1-2 mondatot, de csak nekem mondták hogy szép az "ajándék csomagolásom" ezentúl így hívom majd ezt a ruhát: ajándék csomagolás! aztán csak néztem őket. Tisztára mintha bele estem volna Johnba! Juj  nagyon tetszik! Nem is figyeltem mennyi ideig, de őket néztem. Aztán ők is elmentek venni valamit, és leültek a velem szemben lévő asztalhoz, őket egyfolytában követték a fanok, majd mikor hirtelen levágódott mellém Mr 80-as évek:

- Szóltak anyáék, és mégis pórázon vagyok kötve?

- Nem, most magamtól jöttem ide - majd vissza néztem Johnékra, akik édesen beszélgettek egymással, vagy a rajongókkal.

- Szóval kész vagy a munkával?

- Nem... mondjuk úgy hogy szüneten vagyok... mit nézel? - kérdezte miután észrevette hogy nem rá nézek amikor beszél.

- Johnt! 

- Aha - pillantott oda egy pillanatra, majd csöndben maradt és aztán kicsit szüneteltetve lett a beszélgetés, mert ha úgyse figyelek rá, minek beszéljen? Csak kavargatta a forrócsokiját, néha kicsit a szájához emelte és kortyolt belőle egy picit. Közben el mélyült a gondolataiban... de nem is őt figyeltem, csak Johnt... Minél tovább nézem, annál jobban belé szeretek, de nem szeretnék a nyomukban lenni egyfolytában mint a többi rajongó, akik még levegőt se engednek nekik venni. aztán kérdeztem tőle:

- Miért nem mondtad hogy a Jedward is meg lett hívva mint fellépő? Tudod mekkora rajongó vagyok?

- Ki volt írva a plakátra amit meg tetszett nézni - mosolyodott el Mario mikor megtudta hogy egy kis örömöt szerzet nekem ezzel.

- Csak a fontosat néztem ki belőle: Hol, mikor, mi stb.

- Pedig alatta ki volt írva minden szereplő...- ezentúl mindig megnézem a kisbetűs részeket! Ha Jedward mindenképp ott leszek!

- John olyan édes... - jegyeztem meg. Erre nem mondott semmit, csak felhörpintette az utolsó cseppet is a forrócsokijából, és az órára nézett:

- Most vissza kell mennem intézni a papírokat, de egy és fél óra múlva indulunk!

Én is az órára néztem, ne már fél 11! Még úgy maradnék, de hát ha anyu egyszer valamit eltervez és nem úgy van akkor halott vagy, már így is eleget csaltunk Marioval. Mindegy, előremeredve ránéztem Johnra, aki ugyan úgy engem nézett, és rám mosolygott

én visszamosolyogtam, és meglepődésemre nem vette le rólam a szemét. Egy ideig néztük egymást, mosolyogva, aztán Edward oldalba bökte őt hogy most már menniük kell, még búcsúzkodtak a rajongóktól, aztán bementek Mario irodájába elkérni a pénzt a szereplésért. Próbáltak utat fúrni maguknak a rajongók között, hogy az ajtóban lévő kabát tartóról leszedjék a cuccaikat, ami egy farmer dzseki volt, meg egy piros kis baseball sapka (azért még tavasszal kicsit hűvös van) és mivel én  a kijárat melletti asztalnál ültem, John a rajongók között próbált oda furakodni hozzám, és egy peace jel mutatása közben megszólított:
- Szia! Remélem még találkozunk! - erre elmosolyodtam (lehet kicsit ki is pirultam.
- Szia! Jó! - válaszoltam kicsit zavarban, majd néztem ahogy a fiúk elhagyják a helységet, vele a rajongók is. Jó volt hogy utánuk elment egy kis tömeg, mert már kezdett idegesíteni a vaku villogatás, meg a sok kiabálás, meg sikítozás, és már így is zsúfolva voltunk. Vissza fordultam a limonádémhoz, és az egészet gyorsan megittam, aztán azon gondolkoztam hogy vegyek-e még? Nem, elég volt... lehet limonádé mérgezésem lesz! Aztán  táncoltam még egy kicsit a parketten, hogy ne csak ivásból álljon az éjszaka, végül is így hogy megszabadultunk egy kis tömegtől több hely volt hozzá. Aztán Mario kijött örök búvóhelyéről: az irodából:
- Gyere menjünk!
- Oké, szerencséd hogy most jössz, mert kértem volna még egy limonádét! Gyorsan öltöztem, majd mi is hazafelé indultunk. Mario kicsit fáradtnak tűnt, hát szegénynek a sok meló:
- Sikerült végezned a munkával?
- Nem teljesen sajnos.
- Azért durva hogy te mennyit dolgozol! Nem fáradsz ki?
- Néha, de valamiből meg kell élni! Azért jó volt az este? Csak kicsit jöttem ki úgyhogy nem tudom...
- Jó... nagy meglepi volt a Jedward! Örültem neki.
- Tényleg? Akkor jó... én is örülök hogy örömet tudtam neked szerezni - Mario nagyon szeretetre méltó, és kedves, akkor örül ha más is - én már kifizettem neked a 3 limonádét, vedd ajándéknak!
- Ne! Én szívesen fizettem volna!
- Nem bírnám nézni ahogy egy rokonom a saját kávézómban pénzt adna a kajáért.... meghívtalak!
- Köszi - mosolyogtam rá.
- Képzeld, amikor bejöttek a fiúk.... vagyis a Jedward az irodámba kérni a fizut, téged is említett az egyik.
- Melyik? Mit mondott? - már csak remélni tudom hogy John volt az, lécci legyél te, lécci...
- Azt hogy ki vagy? És mikor elmondtam neki hogy az egyik rokonom megkért hogy mondjam el neked hogy szeretne veled még találkozni.
- Melyik?
- Szerinted én iker megkülönböztető vagyok?
- Jó, igaz... a manófülő mondta?
- A manófülű, igen! Miért? Az melyik?
- John - mondtam mosolyogva!
 Juj most nagyon boldog vagyok! El se hiszem!Elkezdtem gondolkozni ezen a mondaton, hogy: "szeretne még velem találkozni"! De ha még sem? Akkor mi lesz? Akkor csak az az édes mosoly marad meg belőle?

Komi ha tetszett, vagy véleményezzétek! :) köszi hogy elolvastátok, nemsokára 4. rész